Gimnazista koromban tanultam japánul. Mondjuk akkoriban nem az autókért voltam oda és voltam olyan buta, hogy veszni hagytam tudásom. Pedig most milyen jól jönne! Mert virtuálisan most oda utazunk egy sorozat keretében, amiben az illegális utcai versenyeket nézzük meg Japánban.

 

Ki emlékszik, mit írtam előző cikkemben? Ez szólt ugye arról, hogy a Civic a nép-tuning autója korszakunknak, ahogy anno a Ford volt Amerikában. Most viszont a jelenlegi vizekre evezünk, és néhány pillantást vetünk a jelenlegi tuner-szcénára. Nos, leszögezhetjük, hogy a JDM nem feltűnési viszketegségben szenvedők ópiuma, hanem a repeszteni vágyóké. Amennyire népszerűvé tette a japán autókat a sok „legeslgehalálososabb iramodás”, annyira megalázta a japán tuning-műhelyeket. Hiszen mit láttak a forgatókönyvírók? „Oké, van nagy szárny, tegyünk mi is… nini, itt egy autón neon van, ez biztos jelent vagy plusz 50 mérföldet óránként… matrica az kell, dögivel, nagy hangrendszer kötelező, airride… kész a film”.

 

Mindezek eredményeképp kis hazánkban is elszaporodtak a házibarkács-szárnnyal ellátott sufni-Ladák, meg a Tuskóból származó sárkányos üléshuzatok, no és már mindenki vágja, hogy mi az a NOS ha nem kérdőszóként alkalmazzuk, mert ugye az a legutolsó Wartburgban is van a matricák tanúsága szerint.

Japán sírhatna és bosszankodna, de leginkább nem is foglalkoznak vele. Mert tudják mitől döglik a légy…

 

Magyarországon nem túl jó közlekedni az utakon, de ne aggódjunk, van annál sokkal rosszabb is. Japánban ellenben jó vezetni. Honnan tudom? Onnan, hogy ott elég lazán bánnak a rendőrök az illegális utcai versenyzőkkel. „Felháborító! Hogy lehet ezt megengedni?” Úgy, hogy ott a versenyzőkben is van morál. Mert nem arról szól az utcai versenyzés, hogy két hülyegyerek ki akarja próbálni a nagysebességű kanyarban, hogy hogyan tudja keresztberakni az autót egy nagy kormánymozdulattal, és nem kis mellékutcákon akarnak sebességi rekordot dönteni az újonnan megvásárolt Suzuki Lianájukkal. Szóval visszatérve arra, hogy jó Japánban közlekedni. Azért, mert ott a forgalomban is tudják, hogy a közeledő rakéták elleni legjobb ellenszer nem az ökölrázás, hanem a lehúzódás. És mint ahogy említettem, ez a tisztelet kölcsönös.

 

Először is a futamok szervezettek: kijelölnek egy szakaszt, ahol versenyezni fognak, legyen az togue, gyorsulás, vagy körverseny. A helyszínt nem egy esetben zárt láncú (!) CB-s rádióközvetítéssel biztosítják, ami egyrészt a futamok dokumentálásának érdekében hasznos, másfelől így tudják felhívni a figyelmet a betévelygő „civil” közlekedőkre… akikkel nem babrálnak a T. Versenyző Urak, hanem kellő odafigyeléssel, nagy ívben kerülik ki őket és ha kell, LASSÍTANAK. Természetesen nem tömött forgalomban zajlik mindez, hanem éjszakai/hajnali órákban. Másfelől az autók biztonságára sem lehet panasz. Nem csak a motort babrálják (sokszor az jön csak utoljára), hanem komplett futómű-csere/tuning, karosszériamerevítés, FUNKCIÓVAL BÍRÓ légterelő elemek kerülnek fel, hogy kezelhető legyen nagy sebességnél a jármű.

 

 

Ezek mellett jellemző, hogy a versenyzők klubokba szerveződnek, ami természetesen vagy valami földrajzi közelséget (értsd: egy adott pályaszakaszhoz kötődő ragaszkodást) jelöl, vagy egyfajta márkahűséget, esetleg valamilyen szellemiséget, persze mindet egy adott versenytípus keretein belül.