Emlékszem általános iskolai testnevelés órákról a „Tűz, víz, repülő” c. játékra (legalábbis nálunk így hívták). Ennek az volt a lényege, hogy „Tűz!”-parancsra be kellett rohanni a terem közepére felfestett kosárlabda-kezdőkörbe és úgy kellett tenni, mintha slaggal oltanánk a lángokat, „Víz!”-utasításra a bordásfal tetejére kellett felmászni, de a „Repülő!” volt a legjobb – el kellett vágódni hasra a hideg padlón. Az utolsó mindig kiesett és előbb-utóbb mindenki lelassult, úgyhogy győztes is született. Akkor még nem sejtettem, hogy a hasalás művészetét autókkal is lehet gyakorolni…
Volkswagen-pimpeléssel ellenben elég korán találkoztam. Ugyanebben az általános iskolában tanított egy igen különc rajztanár, akinek volt egy bogara. Illetve nem egy, de most az autóra gondoltam. Egy késő tavaszi napon beállította hátra az udvarba, kirakott jó sok doboz temperát és ecsetet, és az osztálya nekiesett a verda felcicomázásának a jobb jegy érdemében. Utána azzal furikázott mindaddig, amíg az eső végleg el nem intézte a kész mesterművet.
…szóval én még mindig a padlón feküdtem és olyan jó volt ott maradni, de a verseny az verseny, főleg ebben a korban, hiába csábította a felhevült testeket a legalacsonyabbra helyezett súlypont és a belső hőnél alacsonyabb Celsiusok. Felpattantunk vezényszóra, mintha egy pillanat alatt ezer fokosra hevült volna a burkolat. Akkor lettem volna okos, rögtön biciklit gyártottam volna a téma köré…
Engem a lowriderek rövid úton meg tudnak hánytatni, pedig nem is kell bennük ülnöm. Egyszerűen elég hamar eléri azt a küszöböt nálam, amin túl már bármit a giccs-polcra helyezek fel. Nekem ne ugrabugráljon egy hupi színű felhő megkergült zergeként a parkolóban, amit ráadásul autónak neveznek. Nem, köszönöm, fizetni szeretnék inkább!
Van azonban az a válfaja a lowriderezésnek, ami nem három dimenzióban működik, mosógépként rázkódva, hanem csak egyben. Lefele, mindig lefele. És az is csak egy pont után vehető észre…
Képzeld el, hogy mész éjszaka a főúton. Előtted egy szinte kivilágítás nélküli árnyék cammog. Lassítanod kell, mert az árnyék nem gyorsít, de láthatólag nem is eltökélt ezt illetően, előzni meg nem tudsz a szembejövő forgalom miatt. Rádudálsz még egyszer és újra. Az alakzat elkezd összemenni. Laposodik, laposodik és akkor… puff, a pofádba kapod! Nem, nem a kipufogófüstöt, valami egészen mást. Mintha hiperűr-sebességre váltottál volna, csillagok tépik fel körülötted az éjszaka sötétjét. Repkednek a szikrák a motorháztetődre és megannyi elhaló cigi csikként szállnak tova a feketeségbe. Nem törött el a (most már jól látható) pickup egyik féltengelye sem, az őrület megtervezett, mint az ellenőrzött láncreakció. És neve is van, úgy hívják „dragging”.
Nem összekeverendő a „drag racing”-gel, sőt ellenkezőleg! Itt éppen a lassú, komótos haladásról van szó, mint a krúzolásnál. Na jó, annál egy kicsit nagyobb sebességre van azért szükség ha be akarjuk világítani kerületünket, de miről is van szó?
Ugyanakkora marhaság, mint az, amikor az emberek arra fordítják szabadidejüket, hogy autójuk minél hervadtabbnak nézzen ki, amit aztán stílusnak kiáltanak ki és még furikázni is mernek vele a városban, de kövezzetek meg, nekem mindkettő tetszik! Adott egy alvázkeretes gépjármű (ezek általában platós kocsik vagy terepjárók manapság), egy titán- vagy magnéziumlemez, némi airride és készen is van! Na jó, nálunk nem kapható alvázas VW a bogáron kívül, és ember legyen a talpán, aki lassan muzeális értéket képviselő járművét erre használná. Jó, legyen akkor önhordó karosszériás, de vigyázat! Takarítsunk el mindent a felcsavarozandó lemez környékéről, főleg az olajteknőt. És persze még jobb, ha készítünk egy konzolt a lemeznek külön. Arra mindig számítani lehet , hogy kiszakadhat a helyéről, meg amúgy is fogyó eszköz.
Dobjuk fel a hazai RATeket (vagy retket?)! Én összesen két VW-t láttam képen, amikkel így bántak el. Látványos? Hogy a fenébe ne?! Illene egy patkányhoz? Naná! Sokba kerül? … Ööö… igen. Tudod mit? Úgyis szétrohad az autó, nem? Régi vaslemezt felcsavarni a megfelelő pontokon, levágni egy keveset a rugókból hátul, és ha szikrázni akarsz, csak beülteted két-három haverodat hátra.
Szántsátok fel az aszfaltot, adjatok a magyar utaknak! Gyaluljátok le az egyenetlenségeket, legyetek a kátyúk királyai! Végigsöpritek kigyulladt kerekeiteken az utat mint Mad Max, reszeljetek világosságot a sötétbe borult elméknek, akik még mindig nem fogták fel, hogy nem csak az új személygépkocsi az autó, hogy ebben az elborult, termeléstől és fogyasztástól mámorgőzös világban nem három évente kell lecserélni az autót, hogy nem az a baj, hogy sokat fogyaszt, csak idétlenül hamar dobják ki! A harminc éves kocsi is lám, fut még! Talán az alvázán, de elvonszolja csonkjait. És talán nem is nagyon volt előtte másik. Legyen ez figyelmeztetés a világnak: ha nem vigyázunk, nem lesz minek utat építeni…
…és hiába gondolkozom, csak az a padló marad. De ez már nem olyan mint a tornateremé. Most ugyan még hideg, de hamar felforrósodhat…
Ez a cikk eredetileg a cult-hungarian.hu honlapon jelent meg!
http://www.cult-hungarian.hu/cikk.php?az=609
