Shiny Red Cars

Biztosan volt nagy többségünknek matricás albuma. Ha másba nem, akkor az azóta kultikus státuszba emelkedő „Sebesség” c. könyvbe tuti ragasztgattuk a vagány autós képeket, de ha arra nem futotta, jó volt anyu konyhaszekrénye is erre a célra. Na jó, az idősebbek valószínűleg már akkor is csak a gumit ragasztották az aszfaltra több rétegben, a képeket minden bizonnyal azért ők is megnézték. És autókról álmodtak. Ferrarikról, Lambókról, Corvette-ekről, a realistábbak már Toyota Celicáról, BMW-ről, Renault R11 Turbóról, a már csírában magukat Cult-osnak valló emberek pedig minden bizonnyal Golfról.

Volt a ’70-es évek végének, a ’80-as évek, a ’90-es évek elejének autóiban valami közös. Egyrészt, hogy kockák voltak egytől egyig, persze mifelénk örökös kivételt a Trabant jelentett ez alól. A másik az, hogy a fiatalok (leginkább férfiak) kezdtek egyre nagyobb vásárlóerőt jelenteni, a gyártók pedig igyekeztek nekik is egyre jobban kedvezni. A fiatal férfit pedig a meztelen női testen kívül egy dologgal lehet odacsábítani egy autóhoz, akár szép az, akár nem: ha elegendő lóerőt rejt a motorháztető. Ez azonban a ’70-es, ’80-as években még költséges, rizikós vállalkozás volt, az autógyártás éppen egy energiaválságból volt kilábalóban. A nagy teljesítmény ugyan vonzó volt, de azért még nem volt meg az a kritikus tömeg, akiknek érdemes lett volna legyártani a sportautókat.

Ezért a gyárak egy trükkös cselhez folyamodtak: új típusokat nem hoznak létre (tisztelet a kivételnek), és meglevő modelljeiken sem feltétlenül eszközöltek lényegi változtatásokat. Egy pár köbcentiméterrel nagyobb motor, a komótosan belopakodó közvetlen befecskendezés, a szelepek számának megduplázása, egy ötsebességes váltó mind-mind hozzátett az autó teljesítményéhez, egyenként szépen a hétköznapok részévé válva. Az abszolút csúcsot természetesen a turbó jelentette, olyannyira, hogy napjainkban kezd csak el természetessé válni jelenléte, nyomatéknövelő eszközként. Kettő, ill. három dolog volt az, ami a külsejéről egyértelműen felismerhetővé tette ezeket a sportosabbnak szánt gépjárműveket. Egyrészt a színe. Sportos autó csak három színben létezhet: piros, fehér és fekete. Slussz! Mályva színű versenyautó márpedig soha nem lesz! Ezen kívül a megfelelő „csicsázás” sem hiányozhat: lejjebb húzott lökösök, reflektorok, diszkrét műanyag légterelő idomok, de elsősorban alufelni. Alufelni nélkül nincs napfürdő! De ha még ez sem lenne elég… ha még mindig nem lehet becsábítani a buta fiút/bácsit… ha nem győznék meg a számadatok, vagy az autó puszta megjelenése, akkor még mindig ott van a harmadik megoldás, ami egyben a legolcsóbb is…

A MATRICÁK

Nem tudom, ki hogy van vele, én megveszek a matricákért! Egy szó, vagy egy betűkből, számokból álló rövidítés suhanó hangulatú betűtípusból, nagy méretben odabiggyesztve az autó oldalára még azt az érzetet is pótolja számomra, ami talán nincs is meg magában az autóban, de a matricával valahogy mégis „belekerült”. Mindez egy piros kockaautóval társítva maga a megtestesült vagányság.

Ezek a matricák, jelzések elárulják azt az autóról, ami nem feltétlenül látható, ám benne van, de persze attól még nem biztos, hogy újdonság. Egyszerű pszichológiai szuggeszció, de annak jó. Mutatok egy példát:

Ez az egyik legalkalmasabb betűtípus erre a célra. Biztos látott mindenki ilyesmit kocsik ajtaján, ahogy bele van ágyazva egy vastag csíkba. Számomra őrjítően „kúl”! Ha magunk szeretnénk ilyesmit készíteni az autónkra, vadásszunk a netről különböző betűtípusokat, írjuk meg hozzá a szöveget, nyomta(tta)ssuk vinyl-fóliára és hajrá!

Alapvető szabályok: soha ne írjunk olyasmit, ami nem igaz. Mondjuk a rat rod-ok kivételek, sőt, annál nagyobb poén, minél nagyobbat tudunk lódítani, persze az ésszerűség határán belül (ne feledjük, a Bugatti Veyron W16 a határ J). De ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk kreatívak! Sokan biztos fennakadtak az „1.4 HEMI” megnevezésen, ami ugye főleg a MOPAR kiváltsága. Nos, nekem egy Ford Escort-om van, CVH motorral. Ez nem másnak a rövidítése, mint „Compound Valve angle Hemispherical combustion chamber”. A Nap is kiolvassa ebből, hogy ez egy félgömb alakú égéstérrel rendelkező motor, tehát nyugodtan odaírhatom, hogy „HEMI”, ha tetszik, ha nem, mert ez az igazság! Ha nagyon retrók akarunk lenni, azt is odaírhatjuk „5-speed”. Érthető, hogy egykor minden autó négy sebességes volt, így jött az újabb, 5-sebességes, minek segítségével jobban el tudjuk osztani az autó teljesítményét, ergo, lenyomja társait, így ez is a teljesítménynöveléshez tartozik, mehet a levesbe! Ugye mindenki emlékszik, hogy régebben hány autó csomagtartófedelének hátulján fityegett pl. a gyári „katalysator” felirat? Ha nem tudunk mit kitalálni, egyszerűen nevén nevezzük a gyereket, felírjuk a típust és a lökettérfogatot literben. Meg azt, hogy „i”, ha az illik rá.

Használjunk ’80-as években divatos betűtípusokat! Higgyétek el, ezt ők akkoriban már nagyon jól kitalálták: blokk-szerű betűk elnyújtva, végigfutó csíkkal (esetleg megdöntve, csak az macerás, mert az autó túloldalán jobb, ha megtükrözzük a dőlést, úgy meg lehet, hogy hülyén néz ki). Ennél nagyobb kijelentést nem lehet tenni, mint amit ezek a matricák adnak: „Van erő az autómban és nem félek használni!”.

És ne feledjük: az egyetlen szín, amiben ez jól néz ki, az a fekete! Ha nagyon sötét színű a verdánk, akkor egyfajta szürkét használjunk, de semmiképpen sem fehéret!

A legjobb, ha a kocsi két kerékjárati íve között „elhúzzuk a csíkot” és belebiggyesztjük autónk „névjegyét”. Ezt megspórolhatjuk, ha van műanyag ütközésvédőnk az ajtónkon, ekkor egyszerűen aláragasztjuk. És ha már műanyag szegélyek: ugye jó a GTI piros csíkja? Mennyi erőt tud sugározni az a kis ördögi egyenes! Hát ne sajnáljuk a festéket/matricát, tegyünk fel a szegélyre egy olyat is, de csak módjával – ha illik a kocsi stílusához (bár én még nem láttam autót, amin ne mutatott volna jól, a kérdés csak az, hogyan/hova helyezzük el).

További pszichikai erőfitogtatást jelent, ha kirakjuk a hátsó ablakba „trófeáinkat” szürkében. Versenypályák pályarajzával azt üzenhetjük: „ő is megvolt…”.

Ugye milyen jó érzés?

 

 

 

 

 

 

 

 

A beltérre is gondolhatunk, gyárthatunk vicces figyelmeztető belső jelzéseket, mint pl.

És a sort még lehetne folytatni a kesztyűtartóra felhelyezett, az ajtónkon jelenlevő felirat kicsinyített másával (ez viszont a legjobb pirosban a fekete vagy szürke aműanyagon!)

És ha már matricázunk, akár stílust is lehet belőle kreálni. Belegondolva ez a megoldás kissé ütközik mind a Cult, mind a Clean hagyományokkal, így marad a Rat, már csak azért is, mert különös retro érzést adnak a kocsiknak.

De ha valaki egy ízléses, új stílust össze tudna ebből a „lutraalbumozásból”, ne habozzék, ossza meg velünk művészetét!