Vajda Gábor (Gabor_V) 2009.04.23. 22:50

Egy felhőtlen nap

Április 18-ra esőt és szelet jósolt a hazai előrejelzés, ami pedig nem számított jó hírnek. A víz ugyanis nem tesz jót az aszfalton való tapadásnak. Meg az autó fényezésének sem feltétlenül. Ezért örömmel konstatáltam aznap reggel, hogy a megjövendölt víznek csak a Duna medrében akadt létjogosultsága. Erre még az előző napi fejfájásom is elmúlt, így készen álltam arra, hogy elinduljak első Honda-találkozómra Kiskunlacházára.

Mondjuk a lelkes kezdést igen erős visszaesés követte, ugyanis amint kiléptem szigetszentmártoni szállásom ajtaján, azt kellett tapasztalnom, hogy a Honda találkozó egyenesen engem talált meg helyben. A hotel parkolója tele volt osztrák rendszámú Civicekkel, ami önmagában nem lett volna baj, csakhogy nemes egyszerűséggel eltorlaszolták Ford Escortom elől az utat a kijárattól. Mivel vezeklésből nem tudtam beletolni autómat a három méterre levő Dunába, mert beton virágládák torlaszolták el az utat előre és jobbra, így maradt a méregbe gurulást követő lehiggadás. „Talán kifér!” – gondoltam magamban. Hátra 20 centi, kiszáll, megnéz, korrigál, tovább manőverezik, végül is átlós irányban sikerült úgy kiaraszolnom, hogy a két Civic között két-két centire hátráltam ki a szorítóból, beletolatva a hotel sövényébe. Ezután már csak előre balra kellett volna elindulnom, hogy aztán egyenesen kitolassak hátra a kapun, de persze ezt is megakadályozta egy harmadik Civic, így kósza 5 perc volt, mire elindulhattam volna Lacházára… (később hiába néztem csúnyán „sógorékra”, valahogy nem vették a lapot…)
Elnézést, hogy ilyenekkel traktálom a Hondával rendelkező T. Olvasót, de ez mindenképpen megadta az alaphangulatot ahhoz, hogy normálisan parkoló és nyomatékkal gyorsuló Hondásokat láthassak végül az ex-katonai reptéren. Amúgy nem irigyeltem a seggig ültetett „H”-tulajdonosokat, hiszen a reptérre vezető út minden bizonnyal UAZ-ok és Tátrák számára olyanféleképpeni zökkenőmentesnek biztosított szakasznak készült, ami az imperialista és nagykapitalista gyártók gépjárműinek természetes hegyláncvonulatnak tűnt.
Mi tagadás, a kopár helyszínt nem pakolta meg a többi szponzor egyéb időtöltési lehetőséggel, és a maradék enumerációja lassan, de biztosan kergetett tudathasadásos állapotba (a „jegeskávé” és „Piaggio” kifejezések egy mondatban való 5 percenkénti felemlegetése a második nap végére IGENCSAK próbára tett…). No de ezért voltak ott autók, amiket lehet nézni. Bevallom, ennyi Civicet talán életemben nem láttam összesen eddig! Tele volt velük két fél kifutó, plusz az összekötő betoncsík. Lényegesen ritkább eset volt pl. a Prelude, pláne a Jazz és egyéb, hasonló társai. Az egyetlen árva NSX viszont igen jól tűrte a fotós áradatot, mégha Acura is volt. Kicsit meg is ijedtem, hogy unalmassá válik így a rendezvény, pláne, hogy egy ujjamon meg tudtam volna számolni ismerőseimet, de jelen esetben nem is tudtam volna, le sem tagadhattam volna, hogy nincs Hondám (ez egyébként akkora ámulatot keltett valakiben, hogy lefényképezett az Escortban ülve).
És mégsem lett unalmas így sem!
Még ha csak az autókat néztem is csak, akkor sem! Hiszen amint megérkeztem a helyszínre és megpillantottam Vogelsinger Sándor dragsterét, rögtön liftezni kezdett a gyomrom, és a váltig hirdetett pályalekezelés igen sokat sejtetett az elkövetkezendőkről. A drag mellett várta az érdeklődőket az ún. „drag-minirally” is (érti ezt valaki?), ami igazából szlalomversenyt takart, amire azonban lényegesen kevesebb résztvevő nevezett be, nézettsége pedig szinte egyenesen nulla volt, ami nem a rendezvény hibája volt, nagyon is látványos autózásokat lehetett látni, egyszerűen csak túl nagy területen zajlott az esemény, és lényegesen kevesebb felhajtás volt körülötte. Ám mint azt kifüleltem, az egyik résztvevő éppen azt ecsetelte pár bámészkodónak, hogy míg a drag-ben valaki tizedik, az élmény szempontjából nem sokat jelent, meg sem látszik. Ám amíg valaki a szlalomban éri el ugyanezt a helyezést, akkor is elmondhatja, hogy bitang jót autózott és jól érezte magát… Rövid elmélkedés után igazat kellett, hogy adjak neki, ennek ellenére azért mégiscsak átügettem a széles, egyenes utat választókhoz, mert itt aztán olyan dolgok történtek autóügyileg, amit nehéz volt megemészteni időnként. Örömmel konstatáltam, hogy akadtak emberek, akik célzatosan versenyautóvá építették át korábban személygépkocsinak titulált négykerekűiket, az ilyen és ehhez hasonló Mad Max-gépek igencsak meg tudják mozgatni a fantáziámat. Még ennél is nagyobb öröm volt, hogy nagyon kevesen éltek tuningolás tekintetében turbó vagy nitro alkalmazásával, hagyták, hogy a Honda motor önmagában megmutassa, mit is tud. Még így is, hogy hatalmas turbó-fan vagyok.
A négy henger üvöltésébe csöppent bele egyszer csak Erdős Csaba az immár 3000LE-sre srófolt dragsterével, ami rögtön lecsendesítette, pontosabban elnyomta a zümmögéseket körzetében. Két tesztfutama nagy érdeklődésre adott számot, annál is inkább, hiszen a vasárnapi „féléles” futamát (1/8 mérföldre szólt az áttétele) a váltó bánta, vagyis a gumimelegítésnél nem jutott tovább. Csaba ezenkívül valami mutatványokkal kedveskedett a T. Közönségnek, akiket őszintén szólva kissé sajnáltam, hiszen Csabán kívül senkit nem láttam mosolyogni, tapsra sem nagyon futotta. Talán tényleg jobb lett volna csak a dragsternél maradni… És ha már itt vagyunk: Vogelsinger Sándor ezen a hétvégén is nem titkoltan a 10mp-es határ megdöntésére „szakosodott”… és pokolian közel volt az a 10 másodperc. Szombati legjobb ideje nem sokkal volt 10 felett. Egyszer kipróbáltam, milyen a burnout jobb oldalról (arra van kivezetve a kipufogó)… Nagyjából olyan érzés, mintha 20 cm távolságból lövöldöznének az ember felé egy AK-47-esből vaktölténnyel. Überállat! Vasárnapra megvalósult az álom: a Red Rocket az este leszálltával 9.772-t ment és két további alkalommal ment még 10 alatti időt… ilyet talán csak a MIG-21-esek produkáltak a betonon anno, de talán még azok sem.
A parkoló közben látványos kiállítóteremnek bizonyult, ahol egy-két igénytelen ötleten kívül megkönnyebbülten pazar látványnak lehetettünk szemtanúi, gratulálok a szolid, ám látványos megoldásokhoz!
Azért minden jónak is vége szakad egyszer, a futamokat követően nem láttam túl sok értelmét a további maradásnak, hiszen addigra a parkoló tartalma is erősen megcsappant, így indultam el vissza a szállásra, hiszen én másnapra is maradtam még…

…azért igyekeztem minél közelebb parkolni a bejárati kapuhoz…
 

Ez a cikk eredetileg a hondaklub.com weboldalon jelent meg!

http://www.hondaklub.com/index.php?option=com_content&view=article&id=289:egy-felhtlen-nap&catid=37:talik

Címkék:honda civic drag gyorsulás kiskunlacháza szlalom Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://shinyredcars.blog.hu/api/trackback/id/tr681082962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.