Vajda Gábor (Gabor_V) 2009.03.27. 00:32

Schultze Gets the Blues

Vannak álmok, amiket nehéz megvalósítani. Minél nagyobbat álmodunk, annál többet kell érte küzdeni. Ha pedig elértük az álmunkat, annál nagyobbat lehet zuhanni róla. Főleg ha kihúzzák alólunk a szőnyeget. Azonban vannak akik újra felállnak ebből a helyzetből és csak még erősebbek lesznek.
 
Schultze egy filmhős. Egy bányában dolgozott hosszú éveken át a nyugdíjkorhatár elérkeztéig. Schultze nem érezte úgy, hogy ideje eljött volna, ennek ellenére hiába állt ott minden reggel a bánya bejáratának sorompójánál. Energiáját ezért egy dologba igyekezett fektetni, a harmonikába. A baj csak az volt, hogy egyetlen nótát tudott eljátszani, és az éppen esedékes ünnepségeken mindig ezt húzta. Dolgozni már nem dolgozhatott, pedig akart, valamint tehetségét csak egyetlen szenvedélyére tudta fordítani. Mígnem egyik nap a tévében egy harmonikást látott. Az az ember valami nagyon furcsa muzsikát játszott. Bluegrass-nek, meg swamp-zenének is nevezték. És egy nagyon messzi országban történt mindez, Amerikában. Schultze elkezdte gyakorolni a dalt. Hosszú ideig gyűrte, míg tökéletes nem lett. Elhatározta, legközelebb ezzel lép fel. Sajnos csak nagyon kevesen értették meg, mit is akar. Ezen annyira elszomorodott, hogy inkább elindult oda, ahonnan az ihlet jött. Amerikában is értetlenséggel szembesült nyelvi nehézségei miatt, de a zenéje elkalauzolta oda, ahonnan az elindult. Schultze végül is álmai földjén lelte halálát, szívrohamban. Ettől nem lett kevésbé német, sőt! Akik eddig nem értették meg, most kezdték el felismerni az ő nagyságát…
 
1986 március 5. Ez volt az utolsó alkalom, hogy az Audi Quattro S1-ek rajthoz álltak a B-csoportban a rally világbajnokságon. Ugyan a B-csoportot csak az év végén törölték, a harmadik, portugáliai futam után az Audi az összes gyári csapattal együtt visszalépett a további szerepléstől, amikor is Joaquim Santos a Ford RS200-asa fölött elvesztette uralmát, berobbant a nézők közé, háromnak ezzel halálát, további harmincnak pedig sérüléseket okozva. Később Korzikán Henri Toivonen a navigátorával együtt lett lángok martalékává, midőn Lancia Delta S4-esükkel a szakadékba zuhantak…
 
1985 január 26-án állt először rajthoz az S1, első és egyetlen győzelmét pedig az év október 4-én szerezte a San Remo Rally-n. A B-csoport az 1987-es évadra megszűnt, így került kényszer-parkolópályára az Audi Quattro S1 is, minden idők egyik legimpozánsabb rally-autója. Hogy képet kapjunk a szörnyről: egy tonnánál alig nagyobb önsúly, állandó összkerékhajtás, a Portugál Rally-n szereplő gépek 2.2-es motorja csaknem pontosan 600 (!!!) LE-t préselt ki a KKK turbo, ami elég volt ahhoz, hogy álló helyzetből 3.1 mp alatt óránkénti 100 km-es sebességre röpítse a bölényt… Gondolom azt mindenki sejti, hogy az Audinál nem unatkozó lemeznyomó-gépkezelők rakosgatták össze a kocsit a gyár területén található ócskavasból munka után egy-egy pofa príma német sör legurítása alatt, így annak előállítási költsége sem vethető össze a munkadíjként felszámolható „folyékony kenyerek” árával. Talán éppen ezért igyekezett több vasat tűzben tartani a cég, vagy csak egyszerűen készültek B-tervvel (ill. ha jól meggondolom, ez maga volt a B-terv, akkor ez meg legyen mondjuk „ZS”), vagy csak felismerték önmagukban a zsenit.
 
Az összkerék nem vész el, csak átalakul – ferdíthetnénk el a nagy materialista gondolatot. Michéle Mouton-t ugyanis már ’85-ben felzavarták a Pikes Peak-re az S1-gyel, egyből rekordidőt autózva (a Pikes Peak egy 1916 óta évente megrendezett verseny felfutásos hegyiverseny; a szóban forgó csúcs Colorado államban található, az egyetlen szakasz azóta sem változott – készült róla egy nagyon népszerű rövidfilm, a „Climb Dance”; Google© Earth koordináták – Rajt: 38°55'20.09"N 105° 2'4.46"W Cél: 38°50'25.30"N 105° 2'40.37"W). A sikerre Walter Röhl tett rá egy lapáttal ’87-ben. Igen, már 1987-ben, ekkor már a világszinten illegalitásba taszított autóval. Itt azonban szerszámot eldobva irigykedtek az amerikai autógyárak/manufaktúrák, és ha hőzöngve is, de leborulva az összkerék nagysága előtt… És az Audi látá, hogy mindez jó…
…annyira jó, hogy odáig merészkedtek, az ötletet a „szabadság földjén” erjesztik tovább. Rally ugyan nem volt, pályaverseny viszont igen. A NASCAR, a nyitott kerekes Indy autók viadala és a különböző drag-mérkőzések mellett a Trans Am sorozat volt az egyetlen, ahol az Audi bizonyíthatott.
 
A Trans Am tulajdonképpen az amerikai túraautó bajnokság. A ’60-as évek végén a „pony car”-ok számára létrehozott versenysorozat friss műfajnak számított az újvilágban. ’69-ben a 2.5 literes kategória létrehozásával a külföldi gyárak is kedvet kaptak egy kis kergetőzésre, így már Alfa Romeo-k, Porschék és Datsun-ok is rótták köreiket az amerikai vasak mellett. Tehát mire az Audi 1988-ra megérkezett, már rég nem számított külföldi csodabogárnak. Az eddigre már térvázas karosszériával rendelkező versenygépek leginkább a mai DTM-széria verdáira hasonlítottak.
 
…szóval 1988 április 16-án megjelent az Audi 200 Turbo Quattro Trans Am a Long Beach-i aszfalton. Habár a nevében az Audi 200-at rejtette, hajtáslánca megegyezett a Quattro S1-ével, ezúttal már 630 lóerővel. Tömegre is szinte grammra megegyezett a kettő, ergo kísértetiesen az „ős”-quattro árnyékaként érkezett meg learatni a sikert. A négy kerék erővel való ellátásáról Hurley Haywood, Walter Röhl és Hans-Joachim Stuck gondoskodott. A Quattro várakozáson felül teljesített. Elsőre bajnok lett Haywood-dal a volánnál, nyolc futamgyőzelemmel zárva a 13-ból…
 
Ez a tény rendkívüli módon összezavarhatta az SCCA-t (Sports Car Club of America – Amerikai Sportautó Klub), a sorozat szankcionáló testületét, olyannyira, hogy első döbbenetében betiltotta a géposztályban mind az összkerékhajtást, mind a külföldi eredetű motorok használatát a ’89-es évadtól… Az Audit karakán módon mégse nagyon hatotta meg a döntés, sőt kifejezett könnyebbséget jelentett. Egy huszáros megoldással nyergeltek át az IMSA (International Motor Sports Association – Nemzetközi Motorsport Testület) által szabályozott GT bajnokságba. Ez ráadásul azért volt könnyebbség, mert az előírások nagyon hasonlatosak voltak a ’89 előtti SCCA-megfelelőekhez, ráadásul sokkal rugalmasabban lehetett használni őket, így a fejlesztőcsapatnak további lehetősége nyílt a fejlesztésre.
 
Az Audi 90 Turbo Quattro GTO-ként aposztrofált gépnek ezúttal sem volt köze a nevében említett 90-es szériamodellhez. Megint csak az S1 erőművével és érőátviteli rendszerével találkozhattunk a műanyag takarólemezek alatt. Még mindig az 5-hengeres 2.2-es motort izzasztotta a KKK rendszer, ezúttal már 720 LE-t sajtolva ki a rendszerből, amellyel akár 310 km/h-s csúcssebesség is elérhető volt. Az IMSA sorozat azonban nem bizonyult olyan sikeresnek, mint az előző évi Trans Am úthengerelés, ezért az év végén az Audi vissza is vonult a további szerepléstől. A visszalépés azonban egyben az S1 hajtásláncának a végét is jelentette. 1990-től ugyanis már a V8-asból kifejlesztett DTM-autóba fektették a további fejlesztéseket (Mi köze van a Golf GTI-nek az Audi V8-hoz? Aki nem tudná, de érdekelné, szívesen megírom!)…
 
Az álmok, melyek soha nem teljesedhettek be onnan, ahonnan elindult, a rally-ból, összetörni látszottak. Jobban járt a Peugeot 1985-ben, 1986-ban pedig idő előtt visszavonult. Amerikában, abban a különös országban azonban megvalósíthatta álmait: kétszer is megnyerte a Pikes Peak-et, és egyszer a Trans Am sorozatot. Végül súlyos betegen az IMSA GT-ben lelte halálát. A világ, melyben nem teljesedhetett ki, száműzte, az új világ a meddő ismeretlenség és szokatlanság ellenérzetében és a gáncsoskodás ellenére is megalázkodott nagysága előtt. Az S1 pedig most is él a rajongók emlékezetében, mint minden idők legambicózusabb, tudását eredményekkel bizonyító, mégis a teljes kiteljesedés hiányában megmaradó versenymérnöki konstrukció.
 
Schultze remélhetőleg elhúz egy jóféle bluegrass-t az emlékezetére…
 
 

 
Ui.: hogy ne maradjon senki látnivalók nélkül:
 
 
Audi fesztiválon kergetőzik az S1, a 200 Trans Am és a 90 GTO:
A 90 GTO hangja testközelből:
S1 a ’85-ös Pikes Peak-en:
S1 a ’87-es Pikes Peak-en:
A teljes Quattro-sztori:

A cikk eredetileg a cult-hungarian.hu weboldalon jelent meg.

http://www.cult-hungarian.hu/cikk.php?az=550

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://shinyredcars.blog.hu/api/trackback/id/tr741028329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása